Borvidék, Borkultúra

Az 1925 hektáron elterülő Szekszárdi Borvidék Magyarország egyik legősibb bortermelő területe, ahol a szőlőművelés hagyományai a római korig nyúlnak vissza. A borvidék a Szekszárdi dobság legkeletebbre eső keskeny területét foglalja magában, ami Szekszárd, Őcsény, Decs szőlőit jelenti.

A terület központi települése természetesen Szekszárd, amely a legnagyobb szőlőterülettel rendelkezik és nevet ad a borvidéknek.

A népvándorlás korában nincsenek adatok, amelyek a szőlő és borkultúra szerepére utalnának. Igaz, azokról a népekről sem bőséges az ismerethalmaz, akik ekkor ezen a vidéken éltek. Az Árpád korban a fejedelmi törzs szállásbirtokává tette a borvidék területét, amiben minden bizonnyal szerepet játszott központi fekvése, kedvező klimatikus viszonyai és gazdasági súlya.

Az első írott emlék, 1267-ből származik. A dokumentum az esztergomi káptalan által kiadott I. Béla alapító oklevelét tartalmazó átirat, amely fölsorolja az 1061-es adományokat. Ebben szerepel a „Vinea Crin”, „Vineam Bika et Fövesthelek”, vagyis három szőlő. Azonban arról, hogy milyen szőlőről van szó és mekkora területet foglal el, sajnos nem szerepel az oklevélben.

A török hódoltság korában a fehér bor mellett meghonosították a vöröset is. A borvidék méltán híres kadarkáját a törökök elöl menekülő rácok hozták erre a vidékre. A török Üszküdarból eredeztethető kadarka nagy hírnévre tett szert és a szekszárdi borvidék jellegzetes fajtájaként ismert.

16. sz. közepén a törökök szandzsák székhelyévé tették a várost, ám a pusztulás érdekes módon megkímélte a szőlőterületeket, sőt némelyüknek mohamedán tulajdonosa is volt. A török kitakarodásával a lakosság fő jövedelemforrása a szőlőművelésből adódott. A fejlődés töretlen volt az 1770-as évek végéig. A szekszárdi borvidék Habsburg Birodalom-szerte közismert jó hírneve miatt sokan törekedtek itteni szőlőterületek megszerzésére.

A 18. század elején az apátok azt a kedvezményt adták a szőlőtermesztőknek, hogy csak tizeddel és nem kilenceddel tartoznak a bor után. A kedvezmények elsősorban a német telepeseket vonzották, akik több hullámban érkeztek a borvidékre. A helyi és az új telepesek szaktudásának ötvöződése emelte a borvidék szőlőkultúrájának színvonalát. A század közepén már általános a héjon erjesztés és a bort is pincében tárolták. Egyre több szőlőt karóztak. A trágyázás sem volt ismeretlen ekkor, bár módját még nem igazán tudják.

A bor termelése, kereskedelme komoly piaci tényezővé vált. Egy 1928-as feljegyzés 37 fehér és 29 „fekete” szőlőfajtát említ, köztük hat féle kadarkát. Egy-két évtized múlva azonban már csak néhány uralkodó szőlőfajtát említenek. A napóleoni háborúk folyamán a bor még keresettebb árucikké vált. A háborúk befejeztével 1815 után a kereslet jelentősen csökken, de a jó vörös bornak mindig maradt piaca, különösen német nyelvterületen híresült el a szekszárdi bor.

A 19. sz. második felében pusztító filoxérajárványban óriási károkat szenvedett a szekszárdi szőlőállomány is. Az utóbbi évtizedekig a későn érő, jó évjárataiban kiváló zamatú bort adó kadarka volt az uralkodó, újabban azonban a biztonságosabban termelhető Kékfrankos, Cabernet és Merlot került túlsúlyba.

A bortermelő tájak között külön rangot jelent a borvidéki besorolás. A Szekszárdi borvidék hazánk egyik kis területű, de igen híres vörösbortermelő vidéke. Történelmi múltja, hazai és nemzetközi hírneve alapján Szekszárd 1987. október 30-án a Nemzetközi Bíráló Bizottságtól megkapta „A szőlő és bor városa” címet.

A borvidék területének 70%-án kék, 30%-án fehér szőlőt termelnek. A Szekszárdi borvidék jellemző szőlőfajtái közül több a világfajták közé tartozik: merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon, chardonnay. A vidék jellegzetes borfajtája a bikavér. A Szekszárdi borvidék jelenlegi termelői struktúrája:
A nagyüzemek: korszerű szőlőtermesztési és borkészítési technológiával, gépesítéssel rendelkeznek. Már a korábbi években jó belföldi és külföldi értékesítési piaci kapcsolatokat építettek ki, melyet folyamatosan fejlesztenek.
A közepes elsősorban családi vállalkozások többsége ma már rendelkezik a nagyságrendjének megfelelő korszerű borászati technológiával és palackozó gépsorral. Termékeik egy részét folyó borként értékesítik, de egyre nő a palackozott formában történő értékesítés aránya is.

A termelők legnagyobb táborát a kis- és őstermelők teszik ki. Az általuk előállított bor igen nagy hányada saját fogyasztásra kerül. Érékesítés tekintetében k vannak a legnehezebb helyzetben. Néhány hektoliteres borkészletüket rendszerint közvetítőkön keresztül, a piaci árnál alacsonyabb áron kénytelenek eladni. A borvidék egybefüggő kis területen helyezkedik el. Települései jól megközelíthetőek, infrastrukturális hálózataik kiépítettek, kulturált települési környezettel rendelkeznek. Mind a borvidék központjában Szekszárdon, mind az említett települések pincészeteiben több helyen is megismerhetőek a bor iránt érdeklődők számára a méltóan híres borvidék borainak széles skálája.